Opi Clean Team Bt

Ötlet-Technika-Tisztaság

Takarítás szolgáltatás:

Számos referenciánknál, illetve egyéb takarításban igazolódott már, hogy az általunk

alkalmazott technológiákkal munkatársaink, eredményes munkát, a legtöbb esetben

költséghatékonyan képesek elérni. Rendszereink úgy kerülnek kialakításra, hogy

számos ponton akár Partnereinkkel közösen ellen!rizni tudjuk, így az

eredményesség minden formában ellen!rizhet!vé válik.

Elhivatottságunk a környezetvédelem terén megmutatkozik az általunk használt

eszközök, tisztítószerek és egyéb kiegészít!k tekintetében is. Az általunk készített

tervekben, ajánlatokban alternatív lehet!ségek és javas latok i s

megfogalmazódhatnak.

Végzünk speciális, nagy szakmai hozzáértést igénylő takarítási szolgáltatást, képzett dolgozókkal

Minden területen és felületen. Többek között rendelkezünk egy egyedi

technológiájú légtér fertőtleníő szolgáltatással is, amit évek óta nagy sikerrel

végezünk. Mindezek mellett a kifejezetten nagy kihívású feladatoknak úgymint

olajsár eltávolítás, kemény és műanyag padló impregnálás, márvány kristályosítás polírozás,

nagy megrendelői elégedettséggel teszünk eleget.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 11
Össz.: 6 793

Látogatottság növelés
Oldal: Takarítási szolgáltatás
Opi Clean Team Bt - © 2008 - 2024 - opicleanteam.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »